Esküvők
Ez a nap csak Rólatok szól
Mi is kell egy igazán jól sikerült esküvőhöz? Felsorolni is nehéz, de annyi biztos, hogy a vendéglátás és gasztronómia területén amikkel mi hozzájárulhatunk, abban verhetetlenek vagyunk, és a lehető legtöbbet, legjobbat adjuk majd Nektek.
Az egyik legfontosabb: ideális, romantikus, szép helyszínt adunk nektek. Gyönyörű, zöldellő kert, körös körül a szépséges táj, a kerti tó mellett pedig csodás pázsit a fűzfa alatt, ahol akár a polgári szertartást is megtarthatjátok. Mellé hangulatos vacsora helyszín akár 100 főre, éttermi környezetben, vagy akár a stílusosan rusztikus, kertkapcsolatos fedett “Pajta” épületünkben.
És a lényeg, nálunk az étel sem kompromisszum, sőt. A házias, otthonos ízekhez minőségi gasztronómia társul, az esküvői menüsorokban pedig legjobb fogásainkból válogathattok.
Mindehhez barátságos, lelkes, összeszokott felszolgáló csapatunk nyújt majd kedves és profi vendéglátást.
Csak Nektek
Ahány esküvő annyi igény és annyi elképzelés, így azt tartjuk nagyon fontosnak, hogy a lehető legrugalmasabbak legyünk. Legyen szó a szervezésről, menüsorról, időpontokról vagy bármilyen elképzelésről, mi mindent igyekszünk tényleg körétek, csak nektek szervezni.
Nálunk nincsenek térbeli kötöttségek, többféle helyszínből választhattok és a tereket is úgy rendezzük be, ahogy azt ti megálmodjátok. Nincsenek fix, kötelező menüsorok, a kínálatot együtt alakítjuk ki, és esküvőtök hangulatához igazítjuk.
A korlátlan italfogyasztásos csomagunkkal nincsenek rejtett költségek és nincs kompromisszum, mert az üdítők, sörök és jó minőségű borok mellett akár 8 féle röviditalból is fogyaszthattok.
Nincs megkötés kezdő időpontra sem, mi mindenben alkalmazkodunk a ti menetrendetekhez.
Mert mi tudjuk, hogy ez tényleg a ti napotok. Mi pedig segíteni szeretnénk, hogy a lehető legjobban sikerüljön minden, és veletek együtt a násznép is elégedett és boldog legyen – hiszen ez a mi sikerünk is egyben.
Szerintünk az egyik legmeghatározóbb egy esküvőn a választott hely hangulata, adottságai. Szerencsére nálunk minden megvan ahhoz, hogy egy kellemesen hangulatos, romantikus, de egyben féktelen bulizásra is alkalmas helyszínetek legyen. Gyönyörű környezetben fogadhatjátok a vendégeket, körös körül zöld fű, nyártól virágzó növények, kerti tó és békésen legelésző pónik, a szertartáshoz pedig a hatalmas fűzfa alatti százszorszépes pázsit ad csodás helyet.
A vacsora és buli helyszínére is több opciónk van.
Fedett kerthelyiségünk akár 100 fő részére is ideális helyszín, nagy terekkel, kertkapcsolattal.
A népi, paraszti romantika jegyében felújított éttermünkben egy légtérben akár 50 fő is étkezhet, a közvetlen kapcsolódó teremben pedig tarthat a buli és a tánc hajnalig. Innen is közvetlen a kijárás a kertbe, kiülhettek a kényelmes szaletlikbe, egy kellemes nyári estén bent is, kint is csak tiétek a tér. A kertben is határt csak a képzelet szab: fotózkodás, kerti játékok, póni simogatás, hangulatos lampionos kerti asztalok, vagy akár egy meghitt tábortűz – álmodjatok bármit, mi segítünk megvalósítani.
Minőségi gasztronómia & Profi vendéglátás
És itt van a leglényegesebb kérdés, amivel egy éttermi helyszín hozzájárulhat a lakodalom sikeréhez: az ételek. Nálunk márpedig ebben nincs kompromisszum. Ahogy az a’la carte étkezéseknél is, az esküvői menüsorok összeállításában és elkészítésében is a lehető legjobb gasztronómiai minőségre törekszünk. Ez számunkra többek között azt jelenti: mindent frissen készítünk, jó minőségű alapanyagokból, törődéssel, odafigyeléssel, gondosan készítve az ételeket. Összeszokott, tűzben edzett konyhás csapatunk pedig a végletekig elkötelezett, hogy az ételek finomak, háziasan ízletesek, kifogástalanok legyenek. Éttermünk egyik védjegye lett, hogy nálunk az adagok bőségesek, és nincs ez másképp az esküvői kínálatban sem. Garantáljuk, hogy tőlünk mindenki jóízűen jóllakottan megy haza!
És mindezekhez vegyük hozzá azt a láthatatlan összetevőt, amit egy kedves, profi, rutinos vendéglátó csapat tud hozzátenni az esküvőtökhöz. Éttermünkben évek óta összeszokott csapat dolgozik, akik sok sok év rutinnal a hátuk mögött már rengeteg sikeres, boldog esküvő lebonyolításában vettek részt. Éttermünk alap értéke a családias vendéglátás, a személyes kapcsolatokra épülő, barátságos, emberközpontú kiszolgálás. Segítőkész, kedves felszolgálóinknál igazán jó kezekben lesztek.
Ha pedig más szolgáltatókra is szeretnétek ajánlásokat, keressetek minket bizalommal. Nálunk erre sincs semmilyen kötöttség, de ha szeretnétek, akkor dekoratőrt, videóst, DJ-t, zenekart, fotóst is szívesen ajánlunk nektek.
Esküvői ajánlataink
“Habos babos” – all inclusive esküvői csomag
Ahány esküvő, annyi stílus és igény. De ha valami igazán különlegesre vágytok, akkor “Habos babos” esküvői csomagunkban igazán exkluzív, különleges ételsorokat állítottunk össze, az italokból pedig csak a legjobbak közül válogattunk. A csomagban minden benne van, ami csak felmerülhet, utólagos, extra költségek nélkül.
> vendégfogadás a fűzfa alatt pezsgővel, röviditalokkal, sós aprósüteményekkel, pogácsával és egy órás korlátlan italozással
> különleges, bőséges esküvői menüsor mely teljesen igényre szabható (leves tálban szervírozva, majd tálakon kínálva étlapunk legjobbjaiból összeválogatott húsételek, frissen sültek és vegetariánus opciók, hozzá vegyes köret és házi vegyes savanyúságok
> klasszikus éjféli büfé marhapörkölttel és töltött káposztával
> korlátlan italcsomag akár 9 órán keresztül prémium italokkal:
– korlátlan üdítő, kávé, ásványvíz fogyasztás
– korlátlan fogyasztás csapolt söreinkből és a ház boraiból (a balatoni Feind pincészet kínálatából fehér, rosé és vörös borok)
– korlátlan rövidital fogyasztás 9 féle jó minőségű röviditalból
> a polgári szertartás helyszínének grátisz használata
> a szertartás után pezsgő szervíz
> 50 fő felett terembérleti díj nélkül
> korlátlanul behozható saját sütemények és italok
> ajándék szoba egész napra az ifjú párnak
Ára: 32 900 Ft / fő
Gyerekeknek 6 éves korig ingyenes,
6-14 éves gyerekeknek és szolgáltató személyzetnek 50% kedvezmény
“Hagyomány & Szeretet” – egy klasszikus, hagyományos esküvői ajánlat
Tökéletes lagzi korlátok és kompromisszumok nélkül. Egy igazi, klasszikus, hagyományos elemekre épülő lagzinál kevés hangulatosabb esemény van. Ehhez tudunk mi hozzájárulni igazi, hamisítatlanul magyaros, klasszikus ételkínálattal, no meg korlátlan italcsomagunkkal, ami garantálja, hogy hamar jó hangulatúvá váljon az este! Csomagunkban minden benne van, amire szükségetek lehet, rejtett költségek nélkül.
> klasszikus esküvői menüsor (leves tálban szervírozva, majd 2 vagy 4 személyes tálakon: pecsenyék, húsok, frissen sültek és vegetariánus opciók, hozzá vegyes köret és házi vegyes savanyúságok
> klasszikus éjféli büfé marhapörkölttel és töltött káposztával
Korlátlan italcsomag 7 órán keresztül:
> korlátlan üdítő, kávé, ásványvíz fogyasztás
> korlátlan fogyasztás csapolt söreinkből és a ház boraiból (a Feind pincészet kínálatából balatoni fehér, rosé és vörös borok)
> korlátlan rövidital fogyasztás 7 féle röviditallal
> 50 fő felett terembérleti díj nélkül
> korlátlanul behozható saját sütemények és italok
Ára: 25 900 Ft / fő
Gyerekeknek 6 éves korig ingyenes,
6-14 éves gyerekeknek és szolgáltató személyzetnek 50% kedvezmény
Esküvői olvasnivalók
Töltsd le esküvői útmutatónkat ingyenesen
48 oldalas útmutatónkban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, tippeket, megfűszereztük 4 különböző esküvői menüajánlóval és még egy 10 pontos, kinyomtatható checklistet is hozzátettünk.
(pdf, 234 kb)
“Nem is volt kérdés, hogy a nagy napon a Horváth Kertvendéglőben szeretnénk majd ünnepelni a szeretteinkkel.”
– Kovács Patrícia